2021-01-27

Hagyományos esküvő, aztán fergeteges buli Zemplénben | Ági & Feci

Ági és Feci hagyományos esküvő terveivel tette voksát a füzérkomlósi Fehér Szikla Rendezvényteremre. A gyönyörű helyszínen tartott esküvőjüket megelőzte egy debreceni jegyes fotózás. A jegyes fotókat a város különböző pontjain készítettük el még az esküvő előtt egy bő hónappal, az augusztusi gyönyörű fények mellett. Az esküvői kreatív fotózást pedig Füzérkomlóstól egy félóra-órányi autózásra tartottuk több gyönyörű helyszínen, például a Füzéri-várt használva háttérnek. Most pedig következzen Ági és Feci esküvői sztorija.

A Nagy Nap: Esküvői Fotózás a Zempléni környezetben, Füzérkomlóson

Abban maradtunk Feciékkel, hogy a készülődés után a kreatív fotózással kezdjük a napot. Izgalmasan alakult, mert 1 órás csúszást kellett behozni, így gyorsan kellett a különböző helyszínek között mozogni és nem jutott épp mindenre idő, de úgy gondolom emlékezetes fotók készültek, mindenki jól érezte magát. A fotózást a kötelező Füzéri-várral való fotózkodással zártuk. (szerk.: A szemfülesek észrevehették, hogy a vendégsereg meglepően hasonlít az egyik blog poszt szereplőire, még a helyszín is közeli: Lazán elegáns esküvő a füzéri vár közelében | Kati & Deni)

Hagyományos esküvő után fergeteges buli a Fehér Szikla Rendezvényteremben

A Zempléni Fehér Szikla Turisztikai Központ és Vadászház Magyarország egyik legészakabbra fekvő pontján, a Zempléni-hegység szívében, Füzérkomlóson található. Ablakaiból csodálatos panorámát kínál az érintetlen tájra.
Folytatódott a hagyományos esküvő program, a templomi szertartást követően a násznéppel átsétáltunk a keskenyen kanyargó kisutcákon és ismét a Vadászházban voltunk. A helyszínen eldobásra került az a bizonyos menyasszonyi csokor és a harisnyakötő is. A vendégekkel elkészítettük a “kiscsoportos” képeket, aztán amikor mindenki elfoglalta a helyét jöhetett a slideshow. 🙂 A vacsorát egy óriási buli váltotta fel, amit csak egy-egy esemény szakított meg, mint például a menyasszonyi torta elpusztítása vagy a menyecske cipőjének az elrablása (és kiváltása).
Szóval remekül telt Ági és Feci esküvője, ezúton is köszönöm Nektek, hogy megörökíthettem a boldogságotokat! 🙂

Mitől hagyományos esküvő?

A régi magyar esküvők a legszebb népi hagyományok közé tartoznak. Habár a lagzik sok helyen a mai napig is elterjedtek hazánkban, mára már nem minden ünnepi elemük maradt fenn a köztudatban. (bővebben itt)

Szőlősi Zsombor | Jegyes és Esküvő Fotózás Debrecen, vidéki esküvő

Szőlősi Zsombor | Portré és Esküvő Fotózás Debrecen, hagyományos esküvő

Szőlősi Zsombor | Portré és Esküvő Fotózás Debrecen, Magyarország

Kedves párok!

A fenti galériában valós párok esküvőjén készült képeket találhattok. Mivel a az esküvői képek nem csak a kreatív fotókból állnak, így lényeges látni, hogy a fotós a nagy nap során hogyan dolgozik. Hogyan örökíti meg a készülődést, a szertartásokat, milyen képeket készít a buli, lakodalom során. Továbbá hogyan örökíti meg az apróbb részleteket, érzelmeket.
Ezen galériák segítségével nagyobb betekintést tudtok nyerni munkámba, látásmódomba és stílusomba. Láthatjátok hogyan kísérem végig a napotok minden pillanatát. Fontosnak tartom, hogy teljes képet kapjatok arról, hogy milyen képek születnek általam a készülődés, a kreatív fotózás, a szertartások és a vacsora, buli során. Hogy ne maradj le semmiről írj vagy kövess facebook-on és instagramon is! 🙂

SHARE THIS STORY